Budapesten született. 1926—30 között tanult a Zeneművészeti Fő­iskolán (Kodálynál). Pomádé király új ruhája című vígoperájáért 1954-­ben Kossuth-díjjal tüntették ki, két ízben kapott Erkel-díjat (1952, 1957), 1963-ban a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze lett.

POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA — SZVIT

(I. 1. Bevezetés. Presto: Őrjárat. Marcin moderato e pesante; 2. Királyi ruhaparádé. Maestoso; Skót tánc. L’istesso tempo (poco tranquillo); Arab tánc. Andantino moderato; Kínai tánc. Allegretto grazioso; 3. Scherzo. Munkában a szemfényvesztők. Maestoso; 4. Intermezzo. Rozika dala. Andante rubato; 5. Finale burlesca. Díszfelvonulás az új ruhában. — „A királyon nincsen semmi!” Col affretto — Andan­tino grazioso.

11. 1. Vásárkép. Allegro vivace; 2. Rozi és Jani. Andante rubato; 3. Udvari muzsika. Allegro vivace; 4. Pomádé és a kísértetek. Mode­rato misterioso; 5. Botrány a palotában. Lento sostenuto e mis­terioso.)

Andersen meséjének nyomán Károlyi Amy szövegére komponálta Ránki György a Magyar Rádió megbízásából Pomádé király új ruhája című operáját. Az 1951-es rádióbemutató után elkészítette a darab színpadi változatát is, majd a mű zenei anyagából hangversenyek szá­mára két szvitet állított össze.

A darab kiválóan alkalmas arra, hogy Ránki György legjelesebb zeneszerzői kvalitásait — jellemző erejét, ironizáló készségét és a külön­féle szituációkba magát beleélni-tudás adottságát — a legelőnyösebben mutassa be. De ezen felül Ránki szinte páratlan hangszerelési bravúrja is csillogóan érvényesül a kompozícióban. A szvitből a hangversenyek műsorai számára tetszőleges számú tételt válogathatnak a karmesterek, a produkció sikere mindig biztos.

Mint az ötvenes években keletkezett kompozíciók általában, a Pomádé király zenéje is bővelkedik népdalfeldolgozásokban, ezeket azonban Ránki a legtöbb esetben a maga egyéni módján stilizálja és végső soron nem mindenütt egyértelműen a pozitív hősöket jellemzi velük (a nem­ létező csodakelmének leírása például a „Száraz dió” kezdetű ismert nép­dal parafrázisa, anélkül, hogy ebben a vonatkozásban a hallgató hazafias, vagy demokratikus érzésére kívánna hatni!).

A Pomádé király új ruhája című operáért Ránki György a Kossuth-­díj kitüntetésében részesült.

CIRKUSZ

(Előjáték: Titusz padlásszobájában; I. A Glóbusz Cirkusz reklám­felvonulása; II. A bohóciskolában; III. A kéjbarlangban; IV. Föld­alatti folyosókon; V. A Glóbusz Cirkusz jutalomjátéka.)

Ránki György Cirkusz című szimfonikus táncdrámáját 1965-ben írta. A mű alcíme: Fantasztikus álomjelenetek öt képben, előjátékkal.

A zeneszerző pályája egyik legsikerültebb alkotását hozta létre ezzel a művével. Karinthy Frigyes Cirkusz című novellája számos olyan gondolati elemet tartalmaz, amelyre Ránki felfigyelhetett, és amelyek képzeletére ösztönzően hatottak. A novella mélységesen szatirikus alap­hangja, közismert, tragikus csattanója az egész életében félreismert mű­vészről — akinek hangját soha nem akarták meghallgatni és légtornász­ként kellett a trapéz szédítő magasságába felkapaszkodnia, hogy ott végre elmuzsikálhassa az emberiségnek élete nagy dallamát — nagy­szerű lehetőségeket nyújt olyan zeneszerző számára, akinek — mint Ránkinak — kiváló érzéke van a paródia, a travesztia, a zenei idéző­jelek iránt.

A darab előjátékát (Titusz padlásszobájában) a zeneszerző realisztikus pantomimnek nevezi. Titusz, a darab hőse arról ábrándozik, hogy a cirkusz közönsége előtt elhegedüli saját szerzeményű dallamát. Ábrán­dozásában azonban durván megzavarják s ekkor álomba merül, amely­nek során változatos kalandokat él át. Az első látomás: A Glóbusz Cirkuszreklám felvonulása, induló és keringő groteszk keveréke. Ezután a Bohóciskolába kerül hősünk, ahol az igazgató kioktatja a porond mesterségének különféle titkaira. Ebben a tételben bőséges lehetősége nyílik a zeneszerzőnek a paródiára és a kápráztató zenekari bravúrra. Az első paródia: „Kacagj Bajazzó!”, a második: „Tánc az arany­borjú előtt”.

Utóbbi a különféle zenei irányzatokat gúnyolja ki a cigányzenétől a jazzig, a dodekafonista kísérletektől a népi hangszerjátékosokig. Végül a „Hajrá bohócok!” finálé-karikatúrájában felvonul a cirkusz egész gárdája Titusz ámuló és csalódott szeme előtt. A harmadik álomkép a Kéjbarlangban játszódik le, ahol a cirkusz szépséges csillaga bűvöli el Tituszt. Hegedűjátékát azonban ő sem akarja meghallgatni. Ezután a Földalatti folyosókon című fantasztikus jelenet következik, ahol a zene­gyártól kezdve az elhalt balerinák táncáig és a bohócok büntetőtábo­ráig számos lidércnyomás gyötri az álmodót. Végül a Glóbusz Cirkusz jutalomjátéka következik, amelynek során Titusz végre megvalósíthatja régi óhaját: bravúros mutatvánnyal feltornássza magát a magasba és ott megszólaltatja hegedűjén élete nagy dallamát!

A művet a Pécsi Balett mutatta be az 1965—66-os évadban.

AURORA TEMPESTUOSA

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hajnalára és egyben az Auróra cirkálóra utal Ránki Györgynek 1967-ben írott zenekari műve, amelyet a forradalom ötvenedik évfordulójának megünneplésére kom­ponált. A darab nem követi programszerűen a történelmi eseménye­ket, nem is leíró egytételes szonátaformájának pátosza, szenvedélyes­sége, — mint maga a zeneszerző mondotta — „a fény és árnyék drámai küzdelmének zenei ábrázolása”.

A mű bemutatóját Lehel György vezényelte.