(Oranienbaum (Pétervár), 1882. jún. 17. - New York, 1971. ápr. 6.)
Orosz zeneszerző. Apja, Fjodor Sztravinszkij, a cári opera basszistája volt, fiát jogi pályára szánta és Sztravinszkij csak húszéves korában - főként egy Rimszkij-Korszakovval való heidelbergi találkozás hatása alatt - szánta rá magát, hogy egyetemi tanulmányait megszakítva, teljesen a zenének éljen. Rimszkij-Korszakov magántanítványa lett. A neves balett-impresszárió, Szergej Gyagilev felfigyelt egyik ifjúkori darabjára (Tűzijáték [Feux d'artifice] 1908.) és társulatához hívta. A következő időszakban elsősorban színpadi zenéket komponált (Tűzmadár, Petruska, a Tavaszi áldozat "Le sacre du printemps). Ez utóbbi nevezetes botrány közepette került a párizsi közönség elé. Az orosz balettel együttműködő zeneszerzőt igen hamar megismerték Európában. Ideje nagy részét már Svájcban töltötte. Itt ismerkedett meg Ferdinand Ramuz-vel, aki a Renard, a Les noces és a Katona történetének szövegkönyvét készítette el, és Ernest Ansermetvel, aki ebben az időszakban karmesterként Sztravinszkij legfontosabb támogatója volt. 1917-ben, Rómában ismerkedett meg Picassóval. 1920-tól a II. világháború kitöréséig Franciaországban élt. A még Svájcban komponált Pulcinella című balett (1920) ás a Mavra című vígopera (1922) Sztravinszkij neoklasszikus fordulatának első darabjai. 1925-ben utazott először az Egyesült Államokba. A háború kitörésekor az USA-ba költözik, Hollywoodban telepedett le. 1945-ben amerikai állampolgárságot kapott. 1951-ben tért vissza Európába, hogy elvezényelje Velencében a "The Rake's Progress" című operáját. A Szovjetunióban sokáig nem játsszák műveit, a 60-as évek elején rehabilitálják. 1914 után 1962-ben látogat el szülőhazájába. Életútját három szakaszra szokták osztani. Első korszaka, az ún. orosz periódus, mely az I. világháború végéig tart, utolsó kompozíciója a Katona története. Második korszaka a Pulcinellával (Pergolesi adaptációja) és Mavrával kezdődik, és kb. 1950-ig tart. Az 1952-es Cantatával kezdődik harmadik korszaka, melyben a schönbergi, weberni tizenkéthangúsággal kezdett foglalkozni. Sztravinszkij művészetének legfontosabb ismertetőjegye a ritmus: a motorika, a ritmikai aszimmetria, poliritmika és ostinato felfogható a barbárőserő jelképeként, ugyanakkor rokon vonásokat mutat a jazzel (amit azonban Sztravinszkij csak a Sacre komponálása után ismert meg), az ún. primitív népek zenéjével és az indiai zene ritmikai rendszerével, miként az O. Messiaen megállapította. A melodikában, a tudatosan alkalmazott paródia és trivialitás mellett rövid, gyakran csak négyhangnyi (diatonikus) motívumok uralkodnak. Harmonizálása az orosz folklórra, ill. annak az egyházi hangnemekkel való rokonságára vezethető vissza, ehhez járul feszültségteremtő mozzanatként a polimodalitás. Fontosabb művek. Színpadi művek: A tűzmadár, Petruska, Tavaszi áldozat, A csalogány, Róka, A katona történet, Pulcinella, Mavra, Menyegző, Oedipus rex, Apollon Musagete, A tündér csókja, Perséphone, Kártyajáték, The Rake's Progress, Agon, Az özönvíz. Szimfonikus művek: Esz-dúr szimfónia, Scherzo fantastique, Concerto en ré, Dumbarton Oaks, Szimfónia C-ben, Szimfónia három tételben, Ebony concerto, Concerto D-ben, valamint kamaraművek, orgonaművek, kórusművek, szólóénekek.