(Zelazowa Wola [helység Varsó közelében], 1810. feb. 22. - Párizs, 1849. okt. 17.)
Párizsban működött lengyel zeneszerző és zongoraművész. Apja Lengyelországba vándorolt francia nyelvtanár, anyja lengyel nő, szül. Krzyzanowska volt. Chopinnek, ki zenészpályáját csodagyermekként kezdte, Zwyny cseh muzsikus és Elsner, a varsói zeneiskola igazgatója voltak a tanítói. Rendkívüli zsenije korán megmutatkozott, és külföldi hangversenyutakat tett: 1829-30-ben Bécsben és Münchenben hangversenyezett, majd 1830-ban Párizsban. Itt le is telepedett. Később híressé lett művei közül ekkor már több készen volt. A Don Juan fantázia (Mozart-témára) megjelenése forradalmi lázba hozta az ifjú Európa muzsikusait (Schumann méltató cikket írt róla 1831-ben). Chopin hamarosan a legelőkelőbb szalonok ünnepeltje lett, Párizsban a legkiválóbb írók és művészek baráti köréhez tartozott. Jómódját kitűnően honorált zongoraórák, művei kiadása és föllépései biztosították. A 30-as évek vége felé már föltűnően jelentkező tüdőbaja, melyet nem kezelt kellő gonddal, 39 éves korában megölte; 1849-es londoni hangversenyein már csak ereje végső megfeszítésével tudott zongorázni. CHOPIN a tipikusan romantikus zenei nyelv megteremtőinek egyike, s mint ilyen, a zene legkiválóbb és legeredetibb alkotó szellemei közé tartozik. Nagy formáiban a fantáziaszerűség és a legapróbb részletek aláhúzott jellegzetessége uralkodik. Megszűnik a kiegyenlített ökonómiájú, nagyvonalú építkezés erőpróbája, a formálás nyugtalanná, szeszélyessé, de mindenütt érdekessé, különössé válik. Az elemek nincsenek egy magasabb formatörvénynek alárendelve, hanem a varázsos dallam és harmóniaszövés teremt magának megfelelő formát. Ez a művészet eredeti, független, hagyománytalan, forradalmi szellemből fakadt s ilyen szellem volt maga Chopin. Művészetének némely csiráit egyes ősei, mint Beethoven, Field, Dussek, Hummel, Kalkbrenner és főleg Chopin bálványa, Mozart, el is ültették, ami azokból Chopinnél kihajtott, az lényegében más lett. Formai, melodikai és harmóniai módszerét olyan mesterek vették át, mint Liszt és Wagner. Az ő fantázia-formája, melynek mintái a balladák, egyes szonáta-tételek (B-moll és H-moll szonáta), a nagy polonézek (Asz-dúr, Fisz-moll, polonézfantázia) és nocturne-ök, részben a scherzók (B-moll, Cisz-moll) és etűdök: Weber, Schubert és Berlioz formateremtése mellet a romantikus alkotás főmintája, mely nélkül a 19. század zenefejlődése (Brahmsot is beleértve) el sem képzelhető. Chopin zenéjében oly gazdagsággal virult ki a romantikus formanyelv, hogy utódjai szinte kész úton jártak. Emellett Chopin oly eredeti, minden frázisa annyira egyéni aromájú, hogy tán egy zeneszerző sem ismerhető fel nála könnyebben. Utánozni persze csak külsőségekben lehet; Chopin lényege a kedély legbenső titkos húrjain szólal meg. Poézise szinte beláthatatlanul sokoldalú, skálája a leggyöngédebb hangulatoktól és csillámló tűzijátéktól a legerőteljesebb himnikus emelkedettségig és mélységes elmerülésig terjed és mindenütt egyaránt gazdag. Gondolatai oly pregnánsak és jellegzetesek, hogy minden műve mélyén programot sejtünk: Chopin a legnagyobb zenei karakterizálók egyike. De jellemzései sosem epikusak vagy tisztán leírók, mint Lisztéi, hanem lírikus vallomások. Csaknem kizárólag zongoraműveket írt (és zongora nélkül egyet sem), az nemcsak rá jellemző de az időszakra is, mely a zongora speciális költészetét fölfedezte (Hummel, Moscheles, Thalberg, Schumann, Henselt stb.). Chopin teljesen újfajta játékmódot teremtett, könnyed és szabad, végletes dinamikai ellentétekkel rendelkező, a zongorahang minden lehetőségét kihasználó technikát. Liszt zongorastílusa Chopinén alapszik, csak virtuóz és orkesztrális hatások irányában univerzálisabb, míg Chopin megmaradt a tiszta zongoraszerűség keretében. Chopin melódiájára bizonyos hatással volt az egykorú divatos olasz opera, főleg Bellini, de Chopinnél az átvett érzéki dallamvonal is éteri magasságokba emelkedik. Még nevezetesebb, hogy Chopin a lengyel népzenei számos fordulatát polonézeiben és mazurkáiba iktatta, miáltal a romantikus népies muzsika egyik fő megindítójává és megtermékenyítőjévé vált. Ahány műfajhoz nyúlt, annyi eredeti formatípust alkotott. Főművei az egyedül zongorára írottak: 3 szonáta, 4 ballada, fantázia, 12 polonéz, polonéz-fantázia (op. 61.), 56 mazurka, 25 prelűd, 19 nocturne, 15 keringő, 4 impromptu, 4 scherzo, 27 hangversenyetűd, 3 rondó, és más kisebb zongoraművek. Igen gyakran játszott darabja a 2 zongoraverseny (e-moll, f-moll).